Tarlós István az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta: a Közfejlesztések Tanácsának csütörtöki ülésén az egyik legfontosabb kérdés volt a repülőgépek okozta zajszennyezés kezelése - tudósít az Infostart.hu.
Egyre több strand, uszoda, élménypark és más turisztikai fejlesztésekről lehet olvasni, némelyik már hosszú évek óta húzódik, de vannak olyanok is amelyeknél már jó ütemben halad az építkezés. A Modern Városok Program is lökést adott ezeknek a projekteknek, de a programon kívül is vannak új turisztikai beruházások hazánkban, melyek indulásáról, vagy előrehaladásáról a napokban számoltak be a helyi önkormányzatok. Ezekből gyűjtöttünk össze néhányat.
A kormány a Magyar falu program keretében döntött a falusi családi otthonteremtési támogatás (CSOK) bevezetéséről - jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
A fővárosi önkormányzat a jövőben már akkor is tájékoztatja a budapestieket a levegő minőségének romlásáról, ha a fővárosi légszennyezettség szintje az egyes légszennyező anyagok esetében meghaladná az egészségügyi határértéket, de még nem érné el a szmogriadó tájékoztatási fokozatához jogszabályilag rögzített értéket - döntött szerdai ülésén a Fővárosi Közgyűlés.
Megállapodást írt alá London és Helsinki, melynek értelmében a két város együtt dolgozza ki a mesterséges intelligencia és a nyílt hozzáférésű adatok lehetőségeinek kihasználására vonatkozó terveket - írja a Smart Cities World. Tavaly nyáron hazánkban hasonló együttműködés jött létre Paks és Salgótarján között, a két magyar településen a közös munka a Smart City "okosváros" és Smart Grid "okoshálózat" fejlesztések kidolgozására vonatkozott.
A BKK tájékoztatása szerint 2019-ben is folytatódnak a kiemelt útfelújítások, így újabb fennakadások lehetnek a közúti közlekedésben. Ebben az évben is folytatják többek között a Balatoni és a Fehérvári út felújítását, de megújul a Pasaréti út és a Szentendrei út, valamint teljesen átalakul a Széna tér, a Blaha Lujza tér és az Orczy tér is - szerepel az Infostart cikkében.
A Magyar Urbanisztikai Társaság 2018-ban a Hegyvidéki Önkormányzatnak ítélte a településfejlesztés terén elért eredményekért adható Hild-díjat, elismerve ezzel a városrész fejlesztési tevékenységét. A Hegyvidéki Urbanisztikai Konferencián, a hivatalos díjátadó keretében Jan Gehl, a világhírű dán építész tartott előadást, amelyben többek között elmondta, hogy mi lehet a várostervezés központi eleme a jövőben.
A közlekedési hackerek jelenthetik a legnagyobb kihívást az önvezető autóiparban, a legújabb technológiával ellátott gépjárművek legtöbb műszere, alkatrésze ugyanis csatlakozik egy hálózathoz, ami pedig a nem megfelelő biztonsági kialakítás mellett, ha nem is könnyen, de egy profi számára biztosan feltörhető. A tesztelések, etikus hackerek által végzett próbálgatások között egy autó napfénytetejének, vagy csomagtartójának a kinyitása azért nem a legrosszabb támadás, amit el tudunk képzelni, nem úgy mint például a fékrendszer távolról történő megbuherálása, ami már sokkal nagyobb kockázatot hordoz magában - szerepel a Bosch cikkében.
A fővárosi önkormányzat a jövőben már akkor is tájékoztatná a budapestieket a levegő minőségének romlásáról, ha a fővárosi légszennyezettség szintje az egyes légszennyező anyagok esetében meghaladná az egészségügyi határértéket, de még nem érné el a szmogriadó tájékoztatási fokozatához jogszabályilag rögzített értéket - írja a 444.hu.
A MÁV kiemelt figyelmet kíván fordítani az állomásokon az utasforgalom korábbiaknál magasabb színvonalú kiszolgálására, ennek érdekében elkezdődik a Nyugati és a Keleti pályaudvaron a kereskedelmi szolgáltatások fejlesztése, a koncepcióba nem illő pavilonok elbontása, valamint az elkövetkezendő években ötven helyszínen hajt végre utaskomfort-javító intézkedéseket a vasúttársaság - olvasható a MÁV közleményében.
Mintegy 26 milliárd forintért építi fel az új Néprajzi Múzeumot a Városligetben a ZÁÉV Építőipari Zrt. a Magyar Építő Zrt.-vel közösen - szúrta ki az Átlátszó Blog az erről szóló tájékoztatót az uniós közbeszerzési értesítő legfrissebb számában.
A klímaváltozás az elmúlt évtizedek egyik legfontosabb környezeti-társadalmi kérdésévé vált, így 2019-ben is létfontosságú kihívások állnak az emberiség előtt. Az építőiparnak kiemelt felelőssége van a kérdésben, hiszen a természetet jelentősen terheli az épített környezet, ráadásul a világ széndioxid-kibocsátásának 23 százaléka ebből az iparágból származik. A Paulinyi-Reith & Partners szakemberei összegyűjtötték 2019 legfontosabb környezettudatos építészeti trendjeit, melyek az építőipar oldaláról támogathatják a klímaváltozás elleni küzdelmet.
A korábbi évek trendjei alapján elkerülhetetlen, hogy 2019-ben még jobban összefonódjon az ingatlanpiac és a technológia, azaz tovább folytatódjon a proptech dinamikus bővülése. Miközben a fejlett országok egyre hatékonyabban adaptálják az új technológiákat, a fejlődő piacokon is óriási kereslet mutatkozik az innovatív megoldások iránt. Interjú James Dearsley-vel és Eddie Holmes-szal, az Unissu.com globális proptech platform társalapítóival.
Budapest és több nagy vidéki város jövőbeni arculatát is meghatározó beruházásokat mutat be a magyar stand a világ legnagyobb ingatlanfejlesztési kiállításán, a MIPIM-en Cannes-ban. A március 12-15. között zajló esemény 30. alkalommal kerül megrendezésre, a résztvevő 100 ország 3100 kiállítója között a magyar standon bemutatott projektek beruházási értéke idén rekord magas, a 4 milliárd eurót is meghaladja. A kiállításon nagy hangsúlyt kap az innováció, a digitális megoldások alkalmazása, a magas hozzáadott értékű termékek, szolgáltatások, a K+F+I arányának növelése.
Elmaradások vannak a munkában, így előfordulhatnak csúszások a céldátumokban - írja a 3-as metró északi szakaszáról a Közlekedési Dolgozók Szakszervezetének (Metró KDSZ) közleménye alapján a Világgazdaság.
2020 nyarára országos kiterjesztésben működhet az egységes elektronikus jegyrendszer a helyközi közösségi közlekedésben. A szolgáltatások versenyképességét valós idejű, interneten és mobiltelefonon is elérhető utastájékoztatás erősíti majd. Megkezdődött a Helyközi Közösségi Közlekedési Információs Rendszer (HKIR) kivitelezése. A próbaüzem első üteme már 2019 októberében megkezdődhet egy regionális közlekedési központban - olvasható az Innovációs és Technológiai Minisztérium közleményében.
Megszűnik az Arany János utcánál lévő trolivégállomás - írja a HVG.hu. A Podmaniczky tér átépítése miatt a 72-es és a 73-as trolibusz a Bajcsy-Zsilinszky úton fordul majd meg. Mivel a ma trolitárolóként funkcionáló teret parkosítják, a járműveknek is menniük kell.
Bemutatták a terveit Dubaj legújabb felhőkarcolójának. A Burj Jumeira egy 550 méter magas épület, ami a város, Jumeira negyedének a központi elemeként épül majd meg. A mesterséges tavakkal körülvett épület Dubaj második és a világ hatodik legmagasabb épülete lesz - írja a Dezeen.com.
2,5 kilométernyi új pálya kialakításával kapcsolják az autópályához a fővárosi agglomeráció külső részén fekvő Pátyot - írja a Magyarépítők.hu. A beruházással az agglomeráció és a pátyi ipari park is jól jár.
Gyűlés miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz szombaton és vasárnap több budapesti útszakaszon. Vasárnap reggeltől a Lánchidat is lezárják - közölte a rendőrség pénteken honlapján.